A vegetáriánus életmódon innen és túl

Tárolás és fogyasztás

A vegetáriánus étrend – vagy inkább életmód – követőinek száma évek óta lassan, de kitartóan emelkedik. Azonban sem a lakosság, sem a szakértők körében nincs egységes álláspont a növényi alapú étkezés hasznosságát illetően.
 

A vegetáriánus táplálkozás vallási-filozófiai alapokon nyugszik, Kelet- és Délkelet-Ázsiában találjuk meg a gyökereit. Több évezredes múltra tekint vissza, a történészek bizonyították, hogy 5-6 ezer évvel ezelőtt az ókori Egyiptomban már jelen volt ez a szokás. Sőt, a görög filozófusok és orvosok maguk is sokat tettek az elterjedéséért, később pedig a reneszánsz hozta el a tanok újbóli népszerűségét. Magyarországon ennél rövidebb múltra tekinthet vissza a növényi alapú étrend követése. A 20. század elején Bicsérdi Béla kezdte hirdetni a vegetáriánus táplálkozás, ezen belül a nyerskoszt előnyeit.

A vegetáriánus táplálkozás újkori divatját a hippikorszaktól éli. Az iparilag fejlett országokban elsősorban a civilizációs betegségek terjedése miatt élénkült meg az érdeklődés iránta. Mára számos irányzata alakult ki, amelyeken belül is vannak még különbségek. A megengedőbbek közé tartozik a szemi-vegetáriánus forma, amely megengedi a hal és akár a baromfihús fogyasztását is, a lakto-ovo vegetáriánusok pedig a tejtermékek mellett a tojást a tányérukra tehetik. A makrobiotikus irányt követők étrendjének gerincét teljes értékű gabonafélék alkotják, amelyek zöldségfélékkel, hüvelyesekkel egészülnek ki. Végül pedig a manapság legdivatosabb forma a vegán, amely nem csak étrendi, hanem életmódbeli követelményeket is támaszt. A vegánok nem csak az állati eredetű élelmiszereket száműzik étrendjükből, de állati termékeket is, azaz nem hordanak bőrcipőt, nem használnak olyan kozmetikai termékeket, amelyeket állatokon tesztelnek és így tovább. A táplálkozástudomány a vegán táplálkozáshoz sorolja még a gyümölcsevőket és a nyers koszton lévőket (utóbbiak mindenféle hőkezelési módszert elutasítanak az ételek elkészítése során).

Arról, hogy egészséges-e a vegetáriánus táplálkozás, Antal Emese dietetikust, szociológust, a TÉT Platform szakmai vezetőjét kérdeztük.

A teljes cikket itt olvashatod el.

(Forrás: NAK, Fotó: Wendy Wei from Pexels)